Copywriter, copywriting

frissítve: 2024.

Mit jelent a copywriter szó magyarul? – Szövegíró. Marketing szövegek, értékesítési és reklám szövegek, hirdetések, szlogenek kiagyalója. Lehet marketingszakember, újságíró, ötletgazda, akinek a szövegírás a szakmája. (Én is copywriter vagyok).

A copywriter szakma az AI alapú szövegek korában nagy változáson esik át, legalább akkorán, mint amikor az első ipari forradalomban a takácsok munkáját a szövőgépek vették át. De ettől még a copywriter tudására szükség van, hogy egyedi, kreatív tartalom szülessen. A másik nagy feladat szerintem az, hogy jó tartalmat írasson az AI programmal és finomítsa a részleteket.

A copywriter munka megváltozott az AI szöveggeneráló alklalmazások megjelenésével, ám ezek csupán eszközök.

Ma már nem elsősorban a szöveg megírása a lényeg, hanem az az emberi plusz, melyet a chatrobotok, a mesterséges intelligencia még nem tud megtenni. Ez ma a copywriting legnagyobb kihívása.

tartalommarketing írás célcsoportra szabott copywriter írta marketingszöveg

Copywriting, copywriter szó jelentése

A copywriting angol szó, jelentése szövegírás. A marketing speciális eszköze, amelynek célja az emberek meggyőzése valamilyen cselekvésre. A copywriting szövegek lehetnek hirdetések, weboldalak, e-mailek, vagy bármilyen más anyagok. A copywriter pedig az a személy, aki professzionális szövegeket ír ezen anyagokhoz. A jó copywriting kreatív és hatékony, és segít az ügyfeleknek eladni a termékeket vagy szolgáltatásokat. A szöveges tartalom kiemelt szerepet játszik az online marketingben, és kulcsfontosságú lehet a kampányok, vagy a brand sikeressé tételében.

A történet régre nyúlik vissza, az angol copy, másolni szóból ered, mivel azokat a reklámcédulákat, szórólapokat nyomtatták, másolták, amit az „ős -szövegírók” írtak a 19. században. Ekkor ez még talán nem is volt külön szakma, de itt is – mint mindenben a tehetséges írókat egyre gyakrabban kérték fel.

Sokan hallják félre és a „copyright”- kifejezésból, a szerzői jogból gondolják eredeztetni, de ez tévedés. Ezzel együtt a copywriter szakmában nagyon is létező dolog a szerzőség, bár a kész munkát jellemzően nem szignálja az írója.

A copywriter munkája alkotás, a szavak olyan átrendezése, hogy ezáltal a dolgok jobban eladhatók legyenek. Amiről meg jobban írnak, azt jobban is lehet eladni. Nézzük a copywriting főbb területeit:

weboldal és landing oldal szövegekJól struktúrált, szerkezet szerint megírt tartalmak, melyek oktatják a piacot, illetve vágyat keltenek
hírlevelek, e-DM-ekOlyan anyagok, melyeket időről időre a meglévő, vagy frissen regisztrált ügyfelek kapnak.
szlogenek, frappáns márkaüzenetekBrand anyagok – ez talán a szakma csúcsa, hogy tömör és megjegyezhető üzenetet alkossunk.
Cikkek, sajtómegjelenések, Egyedi, vagy rendszeres tartalmak előállítása, mely lehet SEO, vagy PR célú

Röviden, az értékesítés szöveges formája, a reklámszöveg, a SEO, a sales szöveg, a hirdetésszöveg – a sales copy. De ennél sokkal több van benne. Egyfajta művészet, mellyel befolyásolni lehet az emberek viselkedését. Ha jó copywriter akar lenni valaki, akkor ezeket tudnia kell.

A copywriting felívelő szakma, hiszen ahogy élesedik az üzleti verseny, úgy kell egyre több, jobb és eredetibb írott tartalom. Mondják, hogy egy részét meg lehet íratni ma már mesterséges intelligenciuával, ám az emberi találékonyság, érzékenység, kreativitás még sokáig nem lesz pótolható. A tartalommarketing stratégia megtervezése és kivitelezése sem váltható ki teljesen.

Melyek a copywriter fontos tulajdonságai?

ipari és kereskedelmi copywriter szolgáltatás

Milyen a jó marketing copywriter?

A leginkább lényeges, hogy merjen és tudjon kérdezni. Legyen kíváncsi, utánajárós típus. Tudja és használja is az érzelmek erejét, tudjon mesélni, legyen gazdag szókincse és lásson bele a célcsoport preferenciáiba.

Fontos az is, hogy legyen egyfajta affinitása a téma iránt. Sokan szakosodnak valailyen irányba, legyen ez akár egy iparág, egy célcsoport, vagy egy konkrét termékkör. Vannak jó kismama-baba írók, állattartóknak írók, de ipari, nyomdai, B2B copywriterek is, akár külön nyomda, vegyipar, vagy építészet témában.

Sokan szakmájuk kapcsán lesznek bloggerek, vagy szövegírók, így például vannak orvosi szöveg szakértők, vegyipari, vagy kutatási-fejlesztési témában írók. Ők az egytermékes, vagy egy témás copywriterek.

Aztán vannak generalisták is  – főként a kezdő, vagy nagyobb ügynökségi területen, akiknek majdnem mindegy mi a téma, úgy is tudják hozni a papírformát.

A copywriter munkája akkor jó, ha felkelti a célcsoport figyelmét

A mai figyelemszegény, reklámzajos időben az emberek szeme, füle már ellenálló. Ez teljesen logikus, önvédelmi reflex, hiszen a reklámok mennyisége nő és ezzel az egyént érő impulzusok is. Ahhoz, hogy valahogy megtörje ezt a mintát, kell egy új, friss nézőpont.

Milyen eszközei vannak? Lehet az egy szokatlan jelző, egy szövegből kilógó szó, vagy éppen a rövid, ám meghökkentő szlogen is. Sokan ezt hívják copywriting -nak, holott az eszköztár ennél jóval árnyalatabb is lehet. Azt és úgy kell megírnia, hogy a célközönséget találja el vele.

A copywriting értéket teremt a szavakkal

kép forrása: pexels

 A hatékony szövegírás megkönnyíti döntést, inspiráló, vágyat keltő és növeli a vásárlások számát. Ehhez számtalan eszköze van, melyek okos keverése, használata segíti a végső eredmény elérését.

  1. Meghatározott közönséget címez
  2. Felkelti a figyelemet, érzelmekre hat
  3. Egyedi előnyöket vagy ígéreteket kínál
  4. Bizalmat ébreszt, elköteleződést erősít
  5. Cselekvésre ösztönöz

A copywriting és a SEO kapcsolata

Több szálon is szorosan összefügg a két téma. Mivel a keresési találatok a friss és értékes tartalmat részesítik előnyben, így azok a cikkek, blog, hír, vagy épp weboldal tartalom kerül előtérbe, amit az algoritmusok az olvasók viselkedése alapján annak tartanak.

Tehát, ha értéket teremtünk a szavainkkal, az egyben érték a keresőrobotok számára is.

Sosem a keresőknek, hanem a felhasználói szándéknak megfelelően kell írni. Szerintem ez a copywriter egyik legfontosabb jellemzője. Ha pusztán egyedi és kreatív valaki, az nem biztos, hogy eljut azokhoz, akik ezt keresik.

Vannak olyan online kampányok, ahol a SEO nem játszik szerepet, ám aki jó szövegíró akar lenni, annak a tartalmi keresőoptimalizáláshoz is értenie kell valamennyit.

Kiből lesz jó copywriter?

Abból, aki meglátja az összefüggéseket és meg tudja úgy írni az üzenetet, hogy tisztán és meggyőzően hasson a célcsoportra. Senki nem kezdi úgy el a pályát, hogy 18 évesen a copywriting érdekli elsősorban.

Általában azzá válik valaki, miután az írás és a lényeglátás, valamint a marketingpszichológiai fogások elsajátítása megtörtént.

A legtöbbet szerintem a saját adatainkból lehet tanulni. Sose hagyd ki az alkalmat arra, hogy adatokat szerezz a munkádról, mert ezek lesznek a legértékesebbek a későbbi feladataidhoz.

Volt olyan cikkem, amit én is, meg az ügyfél is nagyon jónak gondoltunk, mégsem teljesített jól. meg volt olyan, amit átlagosnak éreztem, aztán szárnyalt. Ha ennek az okát valamiféleképpen megfejti az ember (nem mindig sikerül) annál értékesebb marketing tudás aligha van.

A jó copywriter teszteli a szöveget az eredmények javítása érdekében

kép forrása pexels

Néhány egyszerű  módosítás 10%-kal, 20%-kal vagy akár 150%-kal is növelheti a válaszadási, vagy az eladási arányt, ezért érdemes tesztelni a különböző üzeneteket és címsorokat. Fontos mindent nyomon követni, mérni, hogy megértsük, mi működik és mi nem.

Mennyit keres egy copywriter?

A feladat bonyolultságával egyenes arányban változik a szövegírás ára, vannak olcsóbb és drágább projektek. Ez az ár persze a szövegíró tapasztalatát is tükrözi.