Dm levél szövegírás hatékonyság mérése

Tartalomjegyzék

Egy speciális eset kapcsán szeretnék a hatékonyság mérésről beszélni egy kicsit.
Sok DM levelet, hírlevelet írunk, és a munkánk hatékonyságát szeretnénk forintosítani. Pontosan hány forintot is hozott az adott hírlevél kampány?
Az online marketinget azért szeretem, mert erre tudunk válaszolni, míg ha ugyanaz print hirdetésben jelenik meg, akkor nagyobb a becslések szerepe.

A hírlevél hatékonyságának több mérési lehetősége is van

A hírlevél kiküldő rendszer mutatja a megnyitási, és az átkattintási arányt, persze, ha beállítottuk. Ekkor, az oldal Analytics felületén a levél, mint forgalmi forrás jelenik meg, és ha ott jól beállítottuk a célt, akkor nézhető, hogy az adott forgalmi forrás, vagyis a hírlevelünk mennyi vevőt, milyen értékben hozott.

Mi van akkor, ha egy DM levélbe több linket is teszünk?

Teszteléshez szoktuk azt is alkalmazni, hogy egy adott hosszabb tartalomban több linket is elhelyezünk és figyeljük, hogy melyik linkre kattintanak gyakrabban. Ezt mindig érdemes elvégezni. Igen ám, de hogy tudjuk, melyik volt a befutó?
A DM levél szövegében elhelyezett linkek megcímkézhetők, így egy levélen belül több link, több forgalmi forrásnak fog minősülni.

Vegyünk egy példát: Tavaszi online kampányt indítottunk hírlevéllel és 2-3 kattintós banner hirdetéssel azonos céloldalra. Ekkor az adott oldalt az Analyticsban beállítjuk célnak és összeget is adhatunk neki, mondjuk az ott megrendelhető tanfolyam árát. Viszont a célhoz több út vezet, a DM levél és a banner, valamit ne hagyjuk ki a keresőkből beesőket sem, a levél hatékonyságából a bannerről és a keresőből jött vevőket ki kell emelni, illetve külön mérni.

Az URL készítő eszköz használata:

Minden, az adott oldalra vivő URL kap egy címkét. Ezt a legegyszerűbben az URL készítő eszközzel tehetjük meg, ami egy nagyon okos és ingyenes Analytics alkalmazás.

Itt elérhető:
https://support.google.com/analytics/answer/1033867?hl=hu

Az útmutatás szerint minden egyes url-t külön el lehet vele készíteni, ezeket kimásolni (én egy excelben gyűjtöm), majd felhasználni ott ahol kell. Praktikus sorrend: Kampány neve, Médium neve, linkek neve, linkek elhelyezési helye, linkek horgonyszövege, dátum.

Ez az URL nem lesz „szép”, hosszú, sok érthetetlen karakter lesz benne, ezért önállóan így ne használjuk, hanem a klasszikus HTML –ben megírt linkbe tegyük bele. Ha mindenképpen így kellene alkalmazni, rövidítsük le: http://goo.gl/

Olyan finomságokra is képesek leszünk ezáltal, hogy tudjuk: a dm levél elején, vagy a végén levő URL-re kattintottak-e többet, illetve az adott kattintásból lett-e üzlet? ( Minden címkézett URL külön forrás lesz, még akkor is, ha egy levélen belül van.) Sőt, a banner URL-jét is megcímkézzük, így minden bannerünk szintén önállóan mérhető forrás lesz, hiszen egy oldalon lehet oldalt, vagy fejlécben, szöveg közben, stb.

A kreatív DM levél szövegírás segíti a kapcsolattartást, javítja a konverziót, és nem utolsó sorban egzaktul mérhető. A becslések kora lejárt, nem érzetre kell dolgozni, hanem számokra.

Bemutatkozó oldal szövegírás

Magadról, a cégedről írni a legnehezebb, ezzel szinte mindenki így van. Elmondom 12 oldalban hogyan érdemes úgy láttatnod magad, hogy a leendő vevőd, ügyfeled szemében hitelessé válj. Segítek abban, hogy kihagyhatatlan lehetőségként tekintsen rád.
Hasznosnak találtad a cikket? Oszd meg:
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ezeket is érdemes elolvasni

Az álláshirdetés szövegírás titka

Jobmarketing képzés a gyakorlatban Marketing ügynökségként értéket kell teremtenünk  a cégek számára. Jelenleg a legnagyobb értékek egyike a jó munkavállaló, ahogy mondani szokták, a megfelelő ember a megfelelő feladatra. A termékek és a szolgáltatások hirdetésén

Elolvasom a bejegyzést »

Brand

Márka. Tudatosan felépített kommunikációval és megjelenéssel, kialakított termék. A brandépítés – azaz valami különleges és egyedi többlet, ami a termékhez kapcsolódik – egyik legfontosabb része a jól eltalált szlogen és a többi szöveges információ.

Elolvasom a bejegyzést »

Hogyan érdemes összerakni egy ütős „Rólunk" oldalt? - e-book letöltése

Töltsd ki az alábbi űrlapot és máris küldöm neked az e-book-ot